Szabó József   (1909-1992)   Református tanítócsaládban született 1909-ben, édesapja 1915-ben az olasz fronton elesett, így három testvérével együtt édesanyja egyedül nevelte fel, taníttatta őket. Szabó József a vásárhelyi református gimnáziumban kitüntetéssel érettségizett 1927-ben. Tanulmányait a szegedi egyetem Jogi Karán folytatta. Érdeklődését ekkor leginkább a jogbölcselet és a közjogi tárgyak keltették fel. Az egyetemet 1931-ben végezte el, majd a következő évben jog- és államtudományi summa cum laude doktorátust szerzett és ügyvédjelöltként kezdett dolgozni. 1933 őszétől a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasa lett. Itt főképpen Alfred Verdross jogbölcseleti és nemzetközi jogi előadásai voltak rá nagy hatással. Később, amikor itthon nem jelenhettek meg írásai, az általa szerkesztett folyóiratban, az Österrecihische Zeitschrift für Öffentliches Recht ben rendszeresen publikált. Ekkor kötött életre szóló barátságot korábbi egyetemi társával, Bibó Istvánnal, akinek pályaíve sok tekintetben hasonlatos volt Szabó Józseféhez. A Collegium Hungaricumban adatott meg az a nyelvtanulási lehetőség, melynek során tökéletesítette az angol és francia nyelvtudását és megtanulhatott olaszul is. Bécsből visszatérve, 1934-ben a szegedi egyetem nemzetközi jogi, közjogi és jogbölcseleti tanszékek ösztöndíjas gyakornokaként jelent meg első könyve Danzig nemzetközi jogi helyzete címmel. 1935-ben megnősült és a Pénzügyminisztériumba került, majd 1940-ben a bírói-ügyvédi vizsga letétele után törvényszéki bíró lett a Székesfővárosi Törvényszéken. Az újra működő kolozsvári egyetem Jogi Karán 1941-ben habilitált, így az egyetem magántanáraként oktatott 1944-ig. Ekkor születtek legjelentősebb jogbölcseleti témájú munkái is, mint A jogászi gondolkodás bölcselete és A jogtudomány helye az emberi gondolkodásban című könyvei. 1947-től Szegeden folytatta tanári pályafutását a magyar alkotmányjogi tanszéken, majd a következő tanévben a kar dékánja volt. 1950-ben több tanártársával együtt –köztük Bibó Istvánnal – indoklás nélkül az egyetem „rendelkezési állományába” helyezték. Ellehetetlenülő helyzetében a külföldre menekülést választotta, de próbálkozását az ÁVH meghiúsította. Két és fél év szigorított börtönbüntetését Márianosztrán töltötte. Szabadulása után fizikai munkából és nyelvtanításból tartotta el családját. Az 1956-os forradalom idején került vissza az egyetemre, az Összehasonlító Alkotmányjogi Tanszékre, de 1960-ban egészségi állapotára hivatkozással nyugdíjazták. Ezt követően főként szakfordítással foglalkozott, ekkor írott tanulmányait, ismertetéseit csak külföldi folyóiratok jelentették meg. A rendszerváltást követően nagy érdeklődéssel fordult az átalakuló közjogi élet felé, ekkor írt cikkeiben reflektált a jelen problémáira. Az egyetem is rehabilitálta, 1990-ben professor emeritus címmel tüntette ki. 1992. február 15-én hunyt el, hamvai a vásárhelyi Kincses temetőben nyugszanak.